Webügyvéd

Mind polgári-, mind pedig büntető perben fontos szerepet kapnak a szakértők, amennyiben a per tárgya olyan szakkérdés, ami laikusként – nem szakmabeliként – nem dönthető el.

Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy bármelyik, megfelelő szakképzettséggel rendelkező személytől kérhetünk szakvéleményt igazunk bizonyítására, az már azonban más kérdés, hogy ezt a bíróság mennyire fogadja el. A törvény – és a gyakorlat is – megkülönbözteti ugyanis az ún. „magán-szakvéleményt” az igazságügyi szakvéleménytől. Míg előbbit a bíróság – bizonyító erő szempontjából – a fél (alperes vagy felperes) saját álláspontjának tekinti, utóbbi jóval súlyosabban esik latba, az esetek nagy részében ez szolgál az ítéletek alapjául.

Nagyon sokféle kérdésben szükség lehet szakértői véleményre: büntetőügyben szakértő állapítja meg például a vádlott beszámíthatóságát, de egyes vagyon elleni ügyekben szükség lehet könyvelő, könyvvizsgáló szakértőkre is. Polgári ügyekben gyermekelhelyezésnél kérik gyakran pszichiáter, pszichológus szakértő véleményét a szülői alkalmasság, vagy akár a gyermek veszélyeztetettsége kérdésében, de itt is gyakoriak a könyvvizsgálói szakértők, sőt, az építésügyi, mérnöki szakvélemények. Ismerünk továbbá közlekedési-, ballisztikai-, adózási-, stb. szakvéleményeket is.

A szakvélemény nagyon fontos egy perben, hiszen legtöbb esetben az ítéletek ezen alapulnak. Nagyon jól át kell gondolni tehát, hogy kihez forduljunk, ha szakvéleményre van szükségünk. Lehetőség van arra, hogy már a pert megelőzően kérjünk szakvéleményt, sőt, ha a szakvéleményt a megfelelő törvényes eljárásban, közjegyzőn keresztül rendeljük meg, annak ugyanolyan bizonyító ereje lesz, mintha a szakértőt a perbeli bíróság rendelte volna ki. Előnye azonban, hogy már a perindítás előtt rendelkezésünkre áll egy szakvélemény, ennek birtokában pedig könnyebb lesz arról dönteni, hogy belekezdjünk-e egy költséges perbe, illetve hogy mik lesznek az esélyeink.

Kirendelés során nem mi választjuk a szakértőt, azt a közjegyző, vagy bíróság választja ki az igazságügyi szakértői jogosítvánnyal rendelkezők névjegyzékéből. Magánszakértő esetén természetesen mi döntjük el, kit választunk, az ilyen vélemény azonban a gyakorlatban sajnos még mindig elég kis súllyal esik latba (habár a költségei ugyanolyan magasak).

Különösen nehéz a döntés orvosi műhiba perekben (mind büntető, mind polgári perekben), itt ugyanis nemcsak az eljárás alá vont személy, de a szakértő is orvos, arról pedig már sokat hallottunk, hogyan védik mundér becsületét. Ez a szakvéleményekben is jól nyomon követhető. Az is érdekes kérdés, hogy milyen kevés esetben indít a Magyar Orvosi Kamara fegyelmi eljárás tagjai ellen – nemrégiben is olvashattunk erről érdekes híreket, konkrét adatok ugyanakkor nem állnak rendelkezésre. Műhiba pert így különösen nehéz megnyerni, vagy kártérítést kapni, ha a szakvélemények ennyire ellentétben állnak a sértettek által támasztott – legtöbbször jogos – igényekkel.

Épp a fentiek miatt készül nagyon sok magánszakértői vélemény, különösen orvosokkal, egészségüggyel kapcsolatos perekben. A magánszakvéleményre is ugyanazok a módszertani útmutatások vonatkoznak, mint az igazságügyi szakvéleményre, a szakmája szabályai pedig a magánszakértőt is ugyanúgy kötik. A magyar bírói gyakorlat ugyanakkor továbbra is azon az állásponton van, hogy a magán-szakvéleményt a fél előadásaként lehet csak értékelni, bár a Kúria egy eseti döntésében korábban már kimondta, hogy amennyiben a magán-szakvélemény és a bíróság által kirendelt szakértő véleménye között ellentmondás van, ezt az ellentmondást is fel kell oldani a perben, ennek elmulasztása ugyanis lényeges eljárási szabálysértés. Ezzel a döntésével a Kúria szorított egy kis helyet a magánszakértőknek.

A magunk részéről úgy gondoljuk, hogy a szakmai-etikai szabályok és módszertani útmutatók betartása mindenki kötelessége, aki egy adott szakmát űz. Nem helyes, sem etikailag, sem jogilag, ha a szakértő annak ad kedvező véleményt, aki őt fizeti és nem a tények alapján alkotja meg az álláspontját. Sajnos ma azonban az a helyzet, hogy a törvény – amely nem ad súlyt a magánszakértő véleményének – épp ezt a helyzetet mondja ki jogszabályi súllyal, azzal egyúttal, hogy nem ad megoldást arra a helyzetre, ha a részrehajlás a kirendelt igazságügyi szakvéleményekben érhető tetten.

Álláspontunk szerint a problémát csak a valóban jól képzett és valóban független, az etikai és jogi előírásokat komolyan vevő szakértői gárdával lehetne feloldani azzal együtt, hogy a nyilvánvalóan kirívó hibák, részrehajlások észleléséhez nincs szükség külön szakképzettségre, azt egy megfelelően képzett és józan belátással rendelkező bírónak is kötelessége lenne észrevenni.